(Kép forrása: Pexels)

A napokban egy kézműves csoportban valaki gyerek szüretelő puttony után érdeklődött 2-3 éveseknek. Vajon van-e helye egy gyereknek a szőlőszüreten vagy kell-e szőlőt cipeljen egy 3 éves kisgyerek? A vélemények megoszlanak és igen szélsőségesek. Kertész szemmel írom a gondolataim.

Nagyon érdekes vita alakult ki a kérdéses keresést illetően. A Vegyélhazait zárt csoportban egy hölgy gyerek szüretelő puttony iránt érdeklődött, hogy ha gyárt valaki, szívesen venne pár darabot a bölcsis-ovis csoportnak. A tagok szinte azonnal nekiestek…

Később a témát átfotózva egy vidéken újrakezdős zárt csoportban is megfuttatták, hogy vajon van-e helye egy gyereknek a szüreten, főleg ilyen kis korban. Közben a mi falunk kicsijei rendre várják az ilyen programokat, lovaskocsival vagy kistraktorral húzzák ki őket a platón rendre sorokba illesztett kispadokon ülve az ültetvényekbe és játékos egyszerűséggel szedik a kicsik a szőlőt és igen: élvezik is.

Régen minden másképp volt?

Még nekem is volt gyerek szüretelőputtonyom, pedig nem gazdaságban nőttem fel, csak egy nagyobb budapesti kertben. De bármi történt a kertünkben, nekem, nekünk ott kellett lenni. Pontosítok: nem kellett, hanem ott akartunk lenni. Eleinte lábatlankodtunk csak és biztosra veszem, hogy többnyire útban is voltunk, de aztán sorra kaptuk a saját korunknak megfelelő feladatokat. Volt, hogy csak egy fürt szőlővel szaladtunk a Nagypapához, hogy beletegyük a ládájába, de később mi taposhattuk a szőlőt, dobálhattuk majd (felügyelet alatt persze) a bogyózóba és a prést is tekerhettük, ahogy csak bírtuk és élveztük a friss mustot, ami alul csorgott ki. Semmi HACCP, semmi extra óvintézkedés. Koszosak voltunk, ragadtunk az édes musttól, de kacagtunk és élveztük. Tény, hogy nem mindenki, mert ez is gyerekfüggő, de akik mind ott voltunk, mi nagyon élveztük a szüretet.

Magunkénak is éreztük a kertet, a terményt és a sok gyümölcsöt, amit a kert adott az egész éves gondoskodás után. Ez lassan 40 éve volt.

Mi van a mai gyerekkekkel?

Bejöttek az EU-konform játszóterek (részint persze okkal), lassan minden túl van biztosítva és a mi gyerekeink korosztálya lassan esni sem tud egy nagyot, amiből megtanulja majd idővel, hogyan kell felállni.

Ugyanezt látom a kerti teendők sorában is sajnos. Nem mehet ki a kertbe, mert koszos lesz. Nem ehet homokot….ne vegye a szájába a fűszálakat, mert piszkos és fúj. Visszaemlékezve még én is álltam büntetésben az oviban, mert füvet ettem. Rájöttem, hogy bizonyos fűfélék igen édeskések és ízletesek és rendre szedtem és rágcsáltam. Majd jól kikaptam az óvónénitől. Jelzem, semmi bajunk nem lett sem a kosztól, sem a kertben való óvatlan csemegézésektől. (Nem voltak fokozottan mérgező növények a kertben egyébként, de voltak keserűek, ízetlenek, fűízűek, édesek és ehetőek.)

Miért fontos, hogy a gyerek a szüretnél is ott lehessen?

Ha visszaolvasunk pár mondattal fentebb, már az alapgondolat ott van: értékeltük a kert adta elemózsiát.

Onnantól, hogy egy gyermek látja a saját szintjén is azt, hogy bizony az asztalra kerülő élelmiszer nem csak úgy van, nem a bolt polcáról érkezik az asztalra, ami huss…egyszer csak vacsora lesz, onnantól másképp értékelődik a fejében is az a kérdés: Vajon mennyi munka van abban, hogy élelmiszert termeljünk?

Egy 2.3 éves gyereknek nem az a fontos, hogy mázsaszám a hátán puttonyban hordja a szőlőt. Az a fontos, hogy a fejművelésű tőke mellé lekuporodjon, hátán egy icipici szüretelőputtonnyal, saját kis kezeivel akár szemenként leszedegesse a szőlőt, belepakolja a kis puttonyba és érezze a feladat adta érdekes tapasztalásokat. Ahogy leszakad a fürtről a szőlőszem. Ahogy édes lé csorog a kezére. A finommotorikus mozgásfejlődésnek is része az ilyen aprólékos feladat.

Egy kisgyermek ilyenkor rengeteg új élménnyel lesz gazdag. Kiskorban tanulhat csapatban “dolgozni”, együtt a kis társaival.

Visszanézve itt a faluban tett ovis szüret képeit is látszik, ahogy csillogó szemmel szaladnak a puttonyukkal, benne pár fürt szőlővel a kicsik és látszik, hogy nekik ez játék és élvezik. Élvezik, ahogy kizötykölődnek az öreg Dutrával az ültetvénybe, ahogy szabadon és játékosan tanulják meg az élet valójában nagy dolgait.

Azt gondolom, hogy ne ítélkezzünk azon a daduson vagy óvónénin, aki ilyen feladatokkal színesíti a gyerekek mindennapjait, mert gyermekeink ettől lesznek okosak, találékonyak, kreatívak és ettől lesz helyén a világszemléletük, becsülik meg majd az asztalra kerülő étel értékét is.

Hagyjuk játékosan tanulni őket a saját korukhoz megfelelő szinten és sok-sok ilyen dadust és óvónénit kívánok minden gyereknek.